2013. július 27.

Magyarország "legmélyebb pontja"

Ma kora reggel ismét tartottam egy kis bringás-fotós túrát, ezúttal Lúdvárra tekertem ki (Szegedtől délre, Röszke és Gyálarét között található a terület, lásd a mellékelt térképen).
Azt szerintem mindenki tudja, hogy hol van Magyarország legmagasabb pontja (a Mátra hegységben lévő Kékes, 1014 m), de azt már kevesebben, hogy hol van a legmélyebb. Szegeden és a város környékén majdnem mindenki úgy tudja, hogy Tiszaszigeten található ez a pont, hiszen ott hoztak létre egy kis pihenőhelyet, valamint emlékművet pár évvel ezelőtt. A családdal voltunk is itt tavaly egy rövid kirándulás erejéig. (Erről itt olvashatsz és nézhetsz képeket.) Jómagam is így tudtam, nemrég olvastam csak egy cikket, hogy hála a pontos térinformatikai eszközöknek és méréseknek kiderült, hogy a Tisza másik oldalán, Lúdvár nevezetű helyen található ez 75,8 mBf (méter Balti fölött). Erről kicsit részletesebben az SZTE Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék oldalán lehet olvasni.  


Maga a terület igazából nagy természeti értékkel nem bír, körbe végig mezőgazdasági területek vannak, amiket a Tisza és a Holt-Tisza fog közre. Akit a madarászat érdekel, annak tetszhet a hely, sok madárral találkoztam az út során. De már maga a tudat miatt, hogy ez az ország "legmélyebb pontja" érdemes lehet ide kibiciklizni.

Gyálaréttől kb. 4 km-t kell menni a töltésen, majd lefordulni és kb. 870 m múlva oda is értünk.

Gyálarét után

Egy őzbakkal is találkoztam. Lapulnom kellett a töltésoldalba, hogy ne vegyen észre, de végül így is kiszúrta, hogy figyelem.

Visszatekintés Szeged felé.

Itt kell lefordulni a töltésről, a cél kb. 870 m-re van. Innen már látszódik a magasles, azt kell követni.

Panoráma a töltésről. Balra a határ, jobbra Szeged.



A les után, a kis kanyarban van valahol a mélypont, fentről jobban látszódik.
Ha lenne GPS-em, megkereshettem volna a "mélypontot", de valahol itt van a  földút szélében.

Szeged tornyai.

Az ilyen látványért megéri korán felkelni.



Elég sok les van a környéken.

Kossuth Tsz, gondolom már ez sem üzemel, bár nem néztem meg közelebbről.

Magasles és őrtorony közel a határhoz.



Kilátás a Tisza felé.

Az út Röszkére visz be, erről is megközelíthető a hely.

Röszke




4 megjegyzés:

Smyrna Kyle írta...

huha klassz hogy csináltál ilyen bejegyzést is! mi a családdal kb 4-5 éve járunk ki egy évben többször sütögetni a mélypontra, de a tényleges mélyponton még nem voltunk! a párás (füstös?) képed az eleje felé nagyon tetszik!!

Taylor írta...

Szép a tiszaszigeti mélypont is, pláne, hogy van az a kis pihenőhely. Erről a helyről tényleg nem tudnak sokan, talán egyszer ide is kitesznek majd valami táblát.
Párás volt a töltés eléggé, de jó volt áttekerni rajta. :)

Unknown írta...

Szia.
Szépek a képek. Ezt az oldalt láttad? http://geocaching.hu/caches.geo?id=1541
Van ott egy geoláda.

Taylor írta...

Köszönöm! Igen, ismerem az oldalt, de a ládát sajnos nem találtam meg. :)