2013. október 22.

Szurdokpüspöki - Mátra túra

Szurdokpüspöki a Mátra nyugati lábánál fekvő kis falu, kb. félúton Hatvan és Salgótarján között.
Innen indul egy túraút a Nyugati-Mátra gerincén a Muzslára (805 m), mely mint kiderült nem is egy könnyű túra, idő hiányában sajnos nem is jutottunk el a csúcsra, félút után kicsivel visszafordultunk,  úgyhogy legközelebb ezt még be kell majd fejezni. :)
A túraút a falu központjából indul, majd átvezet a pincesorokon, ahol sok kis présház és borospince található.













A falu temploma.

Az út egy darabig jól járható erdei út, majd onnan letérve egy meredek szakasz következik le a völgybe, majd át egy patak medrén és ismét felfelé egy jó meredek, köves, vízmosásos kis ösvényen át, aminek a végén ez a kis pihenő van.

Ezután újabb meredek emelkedő jön, ismét köves, sziklás terepen.





A végén egy kevésbé meredek terület van, itt lehet erőt gyűjteni a hátralévő útra.

A templom, háttérben a Cserhát dombjai.















A Horka-tetőn (506 m).



Ezután ismét meredek emelkedő következett. Az útra amúgy jellemző volt a változatosság, hol fel a hegyre, hol le, hol erdőben vezetett az út, hol tisztáson.

Ösvény a gerincen.

Pásztó a Nagy-Koncsúrról (604 m).

A Mátra csúcsai.

Innen még mentünk egy darabon, majd visszafordultunk.

Kora őszi színek.



Visszaúton a gerincen.









A Nyugati-Mátra vonulata.

Vissza a faluba.



A Nyugati-Mátra a 21-es útról.

Nincsenek megjegyzések: